GARANTÁLTAN
a legjobb áron! Foglalj időben!

Házirend

Kedves Vendégeink!

Azért, hogy minél kellemesebb emlékekkel távozhassanak a Club Tihany-ból, kérjük, olvassák el, és ittartózkodásuk ideje alatt kérjük, tartsák be az alábbi néhány pontban összefoglaltakat.

 

  1. Az előzetes szállásfoglalások vendégeinket a polgári jog szerint kötelezik.
  2. A recepció az elszállásolás meghosszabbítása iránti igényt – ha erre előzetes megállapodás nem történt – nem köteles elfogadni. Erről a tárgynap 10 óráig értesítjük kedves vendégeinket.
  3. Vendégeink a Club Tihany szállás szolgáltatását az érvényben lévő igazgatásrendészeti szabályok betartásával vehetik igénybe. A Club Tihany területén bejelentés nélkül vendég nem lakhat (lásd 15. pont). Szolgáltatásaink árának kifizetése az itt tartózkodás megkezdése előtt is megkívánható.
  4. Egynapi szállásdíj a bungaló illetve a szállodai szoba használatára 16 órától másnap 10 óráig jogosítja a vendéget. Az elutazási szándékot délelőtt 10 óráig kérjük a portán bejelenteni. Ennek elmaradása esetén, vagy ha a szoba illetve bungaló átadása 10 óráig nem történt meg, további egy napi szobaárat számolhatunk fel. Hosszabb időre történő elszállásolás esetén a recepció jogosult 7 naponként a számla kiegyenlítését kérni. Csomagajánlat megrendelése esetén fizetendő azon éjszakák száma, melyet megrendelt, abban az esetben is, ha a szolgáltatásokat nem vagy csak részben veszi igénybe.
  5. Kérjük kedves vendégeinket, hogy a szobákat ill. bungalókat csak rendeltetésszerűen vegyék igénybe és ott – a villanyborotva kivételével – csak a Club Tihany tulajdonát képező elektromos készülékeket használják.
  6. Gyúlékony, vagy szennyező anyagot a szobában illetve bungalóban tartani, ott tüzet okozó tevékenységet folytatni (ágyban dohányozni, égő cigarettát, gyufát eldobni stb.) szigorúan tilos.
  7. Tűz esetén kérjük kedves Vendégeinket, hogy a szobát a tájékoztató szerinti legrövidebb úton mielőbb hagyják el. A liftek tűz esetén nem használhatók.
  8. A szálloda, bungaló nem rendeltetésszerű használatból, illetve a gondatlanságból eredő, vagy szándékosan okozott károkért a vendégeinket kártérítésre kötelezzük.
  9. Számlakiegyenlítési és kártérítési követelése érdekében a Club Tihany Zrt-t a vendéggel szemben törvényes zálogjog, illetve visszatartási jog illeti meg.
  10. Kérjük kedves vendégeinket, hogy a club rendjét és nyugalmát őrizzék meg, kerüljék a nagy zajjal járó tevékenységet, különösen éjszaka, ill. hajnalban.
  11. Szállodánk teljes egészében nem dohányzó. A hotel teljes területén (szobákban és annak balkonjain, közösségi tereken) dohányozni szigorúan tilos. Kérjük csak az arra kijelölt helyen dohányozzanak!  A bungalók teraszán, udvarán dohányzáskor kérjük a csikket a kihelyezett tárolóedénybe dobni, ill. összegyűjteni.
  12. Kérjük a légkondicionálót kizárólag csukott ablakok és ajtók mellett használják. Ellenkező esetben kénytelenek vagyunk a szolgáltatást felfüggeszteni.
  13. Kérjük, hogy a teraszra, udvarra a bungaló berendezéseit (szék, fotel, stb.) ne vigyék ki, mert azokat az eső, napsütés károsíthatja.
  14. A bungaló használatakor keletkező hulladékot szíveskedjenek az arra kijelölt tárolóba tenni. Felhívjuk kedves vendégeink figyelmét, hogy a műanyag palackokat és az üvegeket az erre kijelölt szelektív hulladékgyűjtőben helyezzék el. A szállodai szoba, ill. a bungaló elhagyásakor kérjük azt – a végtakarítás ellenére – tisztán, rendben hátrahagyni, különösen a konyhát. (Az ott található eszközöket kérjük elmosás, mosogatás után a megfelelő helyre helyezze vissza.) Kérjük továbbá, hogy a szállás elhagyásakor a balkonajtókat, ablakokat zárja be.
  15. Kérjük, amennyiben háziállatot hoz magával, jelezze ezt a recepción. Háziállat csak bungalós elhelyezésben és a szállodában kisállatbarát szoba foglalása esetén tartaható.. (szállodába kistestű,10 kg alatti kedvencek hozhatók). Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a Club egyéb területeire: pl. strandra, étterembe, spa-ba közegészségügyi okokból háziállatot nem vihet magával. Kérjük továbbá, hogy a kutyasétáltatás során a pórázt használni szíveskedjék. (A recepción igényelheti a takarítást, és itt beszélheti meg ennek időpontját is.)
  16. Vendégeink látogatókat csak a recepció tudtával és előzetes beleegyezésével fogadhatnak.
  17. Elutazáskor kérjük a szobakártyákat a portán leadni szíveskedjenek. Elvesztés esetén a kártyák után kártérítési díjat számolunk fel. A szobakártyák érvényessége a szállás elfoglalásától az utazás napján délelőtt 10 óráig tart.
  18. A szálloda felelős azért a kárért, amelyet a vendég dolgainak elvesztése, elpusztulása, vagy megsérülése folytán szenved, kivéve, ha azt a szálloda alkalmazottainak és vendégeinek körén kívül álló elháríthatatlan ok, vagy a vendég maga okozta. A felelősség azokban a dolgokban bekövetkezett károkért áll fenn, amelyeket a vendég a szállodában kijelölt, illetőleg általában erre rendelt helyen, vagy a szobájában helyezett el, vagy a szálloda olyan alkalmazottjának adott át, aki dolgai átvételére jogosult volt. A gépjárműparkoló nem őrzött terület, így az autóbuszért, vagy a személygépkocsiért, illetve az abban elhelyezett tárgyakért a szálloda felelősséggel nem tartozik.
  19. Értéktárgyakért, értékpapírokért és készpénzért a szálloda csak akkor felelős, ha a dolgot megőrzésre átvette vagy a megőrzésre átvételt megtagadta.
  20. Kérjük vendégeinket, hogy esetleges észrevételeiket, panaszaikat, problémáikat jelezzék a vezetőségnek, ill. a recepción.

Kellemes pihenést kíván Önöknek:

                                                                       a Club Tihany Zrt. vezetősége és személyzete