Tihanyi barangoló
Tihany a Balaton kincsesládája. Annyi itt a látnivaló és hely, amit érdemes felkeresni, hogy arra nem elég egy nap.
Tihanyi látnivalók

Őrtorony kilátó
A kilátó a félsziget közepén az őslevendulás melletti tisztáson, az egykori római őrtorony mintájára épült a Külső-tótól nyugatra az Apáti-hegyen. Csodálatos panorámás kilátás nyílik, ahonnan felfedezhetjük a környék nevezetesebb pontjait.

Levendulamező
Az első levendulást Bitter Gyula hozta létre az 1920-as évek közepén. Később a levendulamező pusztulásnak indult, de 1986-tól új erőre kapott a levendulatermesztés a félszigeten, és napjainkban már közel harminc hektáron művelik.

Belső-tó
Tihany közvetlen közelében a vulkáni tevékenység eredményeként létrejött tengerszem a Belső-tó. A környezet igazán idilli, a hátteret a bencés apátság tornyai ékesítik.
Tihany nevezetességei

Bencés Apátság
A Tihanyi Bencés Apátságot I. András királyunk alapította 1055-be, majd 1060-ban itt temették el. A XVI. században a szerzetesek elhagyták a területet, és csak 1674-ben tértek vissza. Egy tűzvész miatt 1729-ben elkezdték felújítani, melyet 1754-ben fejeztek be.

Visszhang-domb
A Visszhang-domb a Pisky sétány végén található. A jelenség a XVIII. század közepén, az Apátság újbóli felépítésekor jött létre. A Visszhang-dombon található Echo-kőtől elkiáltott szavak a 300 méterre található Apátság északi faláról verődnek vissza pár másodperc leforgása alatt.

Levendula ház
A Tihanyi Levendula ház interaktívan mutatja be a félsziget kialakulását és szinte mindent megtudhatunk a levendulatermesztésről. Továbbá átfogó képet kaphatunk a környék növény- és állatvilágáról.
Gasztronómiai élmények Tihanyban

Malackrumpli
A “Good food, No design” szlogennel indult gerillaétterem célúl tűzte ki, hogy nem adnak a külsőségekre, csak az ételre és a tiszta, minőségi alapanyagokra. Azóta eltelt pár év, és új szlogenjük a “Good Food, less Design!”, azaz továbbra is a kiváló alapanyagra és a hozzá illő mérsékletes és modern technológiára koncentrálnak, de ezenfelül egy élmnyhellyé váltak.
Cím: 8237 Tihany, Kossuth u. 14.

Tihanyi Vinarius
A Tihanyi Vinariust az 1820-as években épített Tihanyi Apátsági Pince és Présház műemléképületében álmodták újra. Az eredetileg klasszicista stílusban megépült présházat felújították, a belső tereit átalakították. Az idelátogatók megkóstolhatják a legkiválóbb hazai borokat, és a Balaton környéki pincészetek különleges, kézműves nedűit is.
Cím: 8237 Tihany, Kiserdőtelepi út

Apátsági Rege Cukrászda
2018-ban szezonálisan működő konyhával bővült cukrászda április és október között helyben készült sütemények mellett már reggelikkel és meleg ételekkel is várja kedves vendégeit. Az apátság cukrászdája a felkelő Nap fényében – az aranyhídban – úszó teraszon a félsziget legszebb panorámájával várja a látogatókat. A cukrászda az Apátság lábánál található.
Cím: 8237 Tihany, Kossuth u. 22.
Túrák a félszigeten

Kiskör a városban
Tihany történelmi belvárosa sétálva kényelmesen bejárható minden évszakban és szinte minden ötlözékben. Éppen ezért javasoljuk, hogy ezt a minimum kört tegye meg. Az Apátságtól és a sétányról fantasztikus a kilátás a Balatonra és a gasztronómiai élmények sorra bukkannak fel a séta közben.
Túra állomásai: Főtér – Apátság – Visszhang-domb – Főtér

Szív túra a Balaton szívében
A félsziget legcsodálatosabb kilátóhelyeit és legérdekesebb pontjait egybefogó körtúra. A közepesen nehéz túra az idilli Belső-tó érintésével kúszik fel a gejzírkúpokra, majd a Gejzírmezőn keresztül a félsziget nyugati részén lévő legmagasabb csúcsaira felkapaszkodva, végig pazar kilátást nyújtva a Külső-tó mellett ér vissza a faluba.
Túra állomásai: Apátság – Belső-tó – Hármas-hegyi kúp – Aranyház-gejzírkúp – Átjáró-barlang – Kalapos-kő – Hálóeresztő – Szarkádi-erdő – Gurbicza-tető – Csúcs-hegy – Nyereg-hegy – Apáti-hegy – Belső-tó – Apátság

Nordic walking
A Club Tihanyból több nordic walking túra is indul, melyek keretében felfedezhetjük a félsziget rejtett kincseit. A nordic walking egyesíti a gyaloglás, a futás és a sífutás előnyeit. Fontos különbség a sétához képest a botok használata, amelyek dinamikát, ritmust ad a gyaloglásnak, és intenzíven dolgoztatja a felsőtest izomzatát is.
Túra állomásai: Club Tihany – Aranyház-gejzírkúp – Hármas-hegyi kúp – Belső-tó – Club Tihany