GARANTÁLTAN
a legjobb áron! Foglalj időben!

Múlt, jelen, jövő – ez a Club Tihany Resort

Nem túlzás állítani, hogy a magyar szív Tihanyban dobban, tán nincs is fontosabb falu az országban. A tó közepén lévő dimbes-dombos félsziget szinte mindenhonnan meghatározza a tó látványát. Tihany ráadásul szakrálisan és történelmileg is kiemelkedően fontos, hogy a nyelvi vagy közlekedési jelentőségéről ne is beszéljünk.

Kun Attila tervei alapján 1963-ra készült el a mai Club Tihany egyik fő épülete, a Tihany Szálló. A siófoki Balaton Szálló terveinek módosításával alakult ki a tömb, amit 1985-ben jelentősen átépítettek, komplett új szárnyat kapott. A híres magyar filmben, a Pogány madonnában itt lakott Ötvös Csöpi is. Az épület elkészültekor nagyon modernnek számított: a tóra merőleges tájolás miatt mindegyik szobájából látszott a tó, illetve “Mopresszója” is volt, ami moziként és lokálként is tudott üzemelni.

A szálló mostani formája és kialakítása egy osztrák és magyar cégekből álló konzorciumnak köszönhető, akik közösen hozták létre az immáron Club Tihany nevet viselő üdülőtelepet, 1983-86-ban. Ez a tulajdonosi kör változatlan azóta is.

A Club Tihany már a 80-as években egy teljesen új koncepciót valósított meg a Balaton mellett. A klubnyaralás lényege ugyanis, hogy a turisták az objektumon belül minden olyan szolgáltatást megkapjanak, ami a teljes ottlétükhöz szükséges. Így a klubhotelben uszoda, konditerem, szauna, fodrászat, teniszcsarnok, medence és több bár is kialakításra került. A kezdetektől lehet csónakot, szörföt, vitorlást, vízibiciklit bérelni és rendelkezésre áll gyermekmegőrző is. Mára ezek a szolgáltatások jelentősen kibővültek, a gyermekanimáció, sportfoglalkozások, wellnes és spa részleg valamint a szabadtéri színpad kínálatával.

Az egykori Tihany Hotel nem nyújtott elegendő férőhelyet, így megtoldották azt egy újabb szárnnyal. Aki ma megszáll a Club Tihanyban már ezt a kialakítást láthatja, ahol az eredeti, vízre merőleges szárny L alakban csatlakozik az új épülethez. Emellett a szállodaépület körüli parkba Dániából érkezett 1985-ben 161 vörösfenyőből épült faház is. Ezek egészültek ki a borházakkal és a svájci Kalmár házikókkal.

A Club Tihany Resort ma a festői Tihanyi félsziget csúcsán, közvetlen vízparton, 130 000m2-en várja vendégeit a Balaton part legnagyobb konferencia (2600 fő) és szállás (1450 fő) kapacitásával, 1200m2-es wellness szigettel, számtalan gyermek- és sportprogrammal.

A hotelrészben 330 nem dohányzó, különböző típusú, tájolású, részben balkonos, klimatizált és klímamentes szobával áll vendégeik rendelkezésére. A szobák bútorzata, felszereltsége biztosítja mind a csak néhány napot, mind pedig a hosszabb időszakot itt eltölteni kívánó vendégek teljes kényelmét.

A szálloda épületét körülvevő, hangulatos őspark fáinak árnyékában 160 részben kilmatizált, különböző típusú, férőhely kapacitású és elhelyezkedésű, konyhával rendelkező faházakban kínál a komplexum szállás lehetőséget az inkább ezt a szállás formát kedvelő, pihenni vágyó kedves Vendégeknek. A faházakban a házi kedvencek is szívesen látott vendégek.

A Club Tihany Resort történetében különleges szerepet játszik a tulajdonosi hűség és az állandóság. A 80-as évektől kezdve ugyanaz a tulajdonosi kör birtokolja a szállodát, ami ma is egy család kezében van. Ez a családi hagyomány és az üzleti örökség tovább él, hiszen jelenleg a második generáció vezeti a szállodát, de nem egyedül: szakértő csapatot vonnak be a napi működésbe és a fejlesztésekbe, biztosítva ezzel a Club Tihany Resort folyamatos magas színvonalát és vendégcentrikus szolgáltatásait.

A jelentős modernizációs folyamat során szobák, fürdőszobák, közös terek, közös mellékhelyiségek, gyermekanimáció, szabadtéri színpad, wellnes és spa, éttermi szolgáltatások – valamint a rendezvényes területek folyamatos felújításával a Club Tihany Resort ismét a Balaton-felvidék egyik legkedveltebb üdülőhelye és rendezvényhelyszíne. A fejlesztési folyamat további fokozatai várhatóan 2024-ig lezárulnak, és látványos változást fognak hozni a Club Tihany Resort vendégei számára.

Károly Tamás, igazgató, Club Tihany Resort

Károly Tamás

igazgató

“Büszkeséggel tölt el és talán jó példaként is szolgálhat a mai fiataloknak, hogy a legalsó lépcsőfokról indulva, folyamatos tanulással és képzésekkel sikerült a szállodában elérhető legmagasabb pozícióig jutnom.”

Az én történetem…»kattints«

Kocsis Miklós

catering vezető

Kiss Marianna

személyügyi vezető

Markó Tiborné, Bea

housekeeping vezető

Mesterházy Katalin

wellness részleg vezető

Csizmadia Bea

értékesítési vezető

Csizmadia Ildikó

front office vezető

Róka László

műszaki vezető

Mandák Zsolt

IT vezető

Tóth Mihály

marketing vezető